My Sketches Gportál
Bemutatkozás

Üdvözlök mindenkit a My Sketches Gportál oldalán!

A weboldal azt a célt szolgálja, hol feltöltsem az általam készített rajzokat, vázlatokat és egyéb kreatív alkotásaimat. Ez azt jelenti, hogy javarészt ceruzával, filctollal vagy digitálisan készült rajzokkal találkozhattok a bejegyzéseim folyamán. Leginkább portékat, embereket vagy emberi lényeket szeretek rajzolni. Rengeteg időt töltök el hajformák, frizurák vagy éppen a szemek ábrázolásával. Valamint zene, dorama, anime, film és egyéb ajánlókat is posztolok.

Azonban próbálom szélesíteni a tudásomat, hiszen nagyon tetszenek az energikus, lendülettel teli testábrázolások is. Emelett, a sötét árnyékokkal szeretnék megtanulni bánni. Ritkán rajzolok állatokat, de még annál is ritkábban tájat. Ennek az okát nem tudom, talán azért mert az embereket összetettebbnek találom, vagy mert nagyobb szabadságot érzek olyan téren, hogy úgy formálom meg a karaktereimet, ahogy én szeretném.

Nem egy mappám van a számítógépemen és a telefonomon, amelyek olyan képeket tartalmaznak, amelyeket megszeretnék rajzolni. Javarészük különböző elegáns vagy éppen hétköznapi ruhákban pozoló modellek, a másik részük pedig sminkeket és frizurákat takarnak. El nevezhetném őket az "egyszer úgyis megrajzollak" mappáknak. Célom, hogy minden bennük szereplő képet elkészítsek, de az idő hiánya miatt ez nehézkes.

Szeretem Dél-Koreát és Japánt, igyekszem minél több információt megtudni róluk. Szeretnék egyszer megtanulni vagy japánul vagy koreaiul. Ez okból kaptam a barátnőmtől egy koreai társalgásos könyvet. Az előző információknak olyan jelentőségük van az oldal kapcsán, hogy biztosan felfedeztek olyan bejegyzéseket, amelyekben a kedvenceimet említem. Mivel, kifejezetten szeretem őket rajzolni.

Köszönöm, hogy végig olvastad! Remélem, tetszenek a rajzaim és a bejegyzéseim.

xoxo Sae

 
Menüpontok

 
Zene ajánló

 
Cserék

Nyugodtan jelentkezhettek a cserékhez az üzeneteknél. 

Cassie    
    
   

 
Üzenetek
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.28. 18:56
2016.03.24. 12:20
2016.03.24. 12:16
2016.02.27. 19:30
2016.02.22. 17:46
 

 

Bejegyzések

#7 Japán zene ajánló

2016.03.24. 12:20, Sae
Címkék: ajánló zene MSMC

Sziasztok! Ebbenn az ajánlóban azok a japán rock, illetve pop számok találhatóak meg, amelyeket feltétlenül ajánlok az olyan embereknek akik még nem ismerik ezt a műfajt, de érdekli őket, vagy ismerik de annak reményében kattintottak ide, hogy hátha valami még nem hallott számra bukkannak. Szerintem pár perc az életből új dolgok megismerésére nem nagy áldozat. Ha valaki belehallgat ezekbe a számokba és úgy nem tetszik neki, már előrébb van mint azok akik meg sem próbálták felfedezni a hasonló számokat, de elkönyvelték, hogy nem jó, és nem szeretik.

Nem feltétlenül az összes kedvenc számom található itt meg.
Ha egy embernek is felkelti az érdeklődését, már megérte elkészíteni ezt a "listát". 

An Cafe





SuG





Takeru (SuG énekese)

The GazettE






ViViD

LM.C




Kyary Pamyu Pamyu




Radwimps

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU