My Sketches Gportál
Bemutatkozás

Üdvözlök mindenkit a My Sketches Gportál oldalán!

A weboldal azt a célt szolgálja, hol feltöltsem az általam készített rajzokat, vázlatokat és egyéb kreatív alkotásaimat. Ez azt jelenti, hogy javarészt ceruzával, filctollal vagy digitálisan készült rajzokkal találkozhattok a bejegyzéseim folyamán. Leginkább portékat, embereket vagy emberi lényeket szeretek rajzolni. Rengeteg időt töltök el hajformák, frizurák vagy éppen a szemek ábrázolásával. Valamint zene, dorama, anime, film és egyéb ajánlókat is posztolok.

Azonban próbálom szélesíteni a tudásomat, hiszen nagyon tetszenek az energikus, lendülettel teli testábrázolások is. Emelett, a sötét árnyékokkal szeretnék megtanulni bánni. Ritkán rajzolok állatokat, de még annál is ritkábban tájat. Ennek az okát nem tudom, talán azért mert az embereket összetettebbnek találom, vagy mert nagyobb szabadságot érzek olyan téren, hogy úgy formálom meg a karaktereimet, ahogy én szeretném.

Nem egy mappám van a számítógépemen és a telefonomon, amelyek olyan képeket tartalmaznak, amelyeket megszeretnék rajzolni. Javarészük különböző elegáns vagy éppen hétköznapi ruhákban pozoló modellek, a másik részük pedig sminkeket és frizurákat takarnak. El nevezhetném őket az "egyszer úgyis megrajzollak" mappáknak. Célom, hogy minden bennük szereplő képet elkészítsek, de az idő hiánya miatt ez nehézkes.

Szeretem Dél-Koreát és Japánt, igyekszem minél több információt megtudni róluk. Szeretnék egyszer megtanulni vagy japánul vagy koreaiul. Ez okból kaptam a barátnőmtől egy koreai társalgásos könyvet. Az előző információknak olyan jelentőségük van az oldal kapcsán, hogy biztosan felfedeztek olyan bejegyzéseket, amelyekben a kedvenceimet említem. Mivel, kifejezetten szeretem őket rajzolni.

Köszönöm, hogy végig olvastad! Remélem, tetszenek a rajzaim és a bejegyzéseim.

xoxo Sae

 
Menüpontok

 
Zene ajánló

 
Cserék

Nyugodtan jelentkezhettek a cserékhez az üzeneteknél. 

Cassie    
    
   

 
Üzenetek
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.28. 18:56
2016.03.24. 12:20
2016.03.24. 12:16
2016.02.27. 19:30
2016.02.22. 17:46
 

 

Bejegyzések

#4 Friss kézzel rajzolt személyek

2016.02.22. 17:46, Sae
Címkék: ceruza rajz

Sziasztok! Előző héten rajzoltam egy nőt, akinek a haját és a ruháját Nicki Minaj ihlette. Valamint ma rajzoltam egy kitalált karaktert és a padtársamat alapul véve egy lányt

Szerintem nem sikerültek rosszul. Így végig nézve a régebbi rajzaimmal az újabbakat, lehet azt mondani, hogy látszik a fejlődés, még ha az kevés is.

Az első mérete A4. A másik kettő mérete pedig A6.

Egyébként hétvégére tervezem, hogy neki állok és megcsinálok 1-2 ajánlót. Jó hír, hogy már két ajánlót megcsináltam, de még nem töltöttem őket fel, az egyik az online játékos, a másik pedig japán zenével kapcsolatos.

Valamit a grafika részhez is van 1-2 feltölteni valóm. Azonkívül szelektálnom kell a rajzokat két csoportra. Tehát a menürendszert is fel kell jobban építenem. Tehát, hétvégén mindez + a régi animés rajzokról való képek feltöltése is várható! Amennyiben figyelemmel követitek az oldalt, nagyon köszönöm! :)

  
 

Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon