My Sketches Gportál
Bemutatkozás

Üdvözlök mindenkit a My Sketches Gportál oldalán!

A weboldal azt a célt szolgálja, hol feltöltsem az általam készített rajzokat, vázlatokat és egyéb kreatív alkotásaimat. Ez azt jelenti, hogy javarészt ceruzával, filctollal vagy digitálisan készült rajzokkal találkozhattok a bejegyzéseim folyamán. Leginkább portékat, embereket vagy emberi lényeket szeretek rajzolni. Rengeteg időt töltök el hajformák, frizurák vagy éppen a szemek ábrázolásával. Valamint zene, dorama, anime, film és egyéb ajánlókat is posztolok.

Azonban próbálom szélesíteni a tudásomat, hiszen nagyon tetszenek az energikus, lendülettel teli testábrázolások is. Emelett, a sötét árnyékokkal szeretnék megtanulni bánni. Ritkán rajzolok állatokat, de még annál is ritkábban tájat. Ennek az okát nem tudom, talán azért mert az embereket összetettebbnek találom, vagy mert nagyobb szabadságot érzek olyan téren, hogy úgy formálom meg a karaktereimet, ahogy én szeretném.

Nem egy mappám van a számítógépemen és a telefonomon, amelyek olyan képeket tartalmaznak, amelyeket megszeretnék rajzolni. Javarészük különböző elegáns vagy éppen hétköznapi ruhákban pozoló modellek, a másik részük pedig sminkeket és frizurákat takarnak. El nevezhetném őket az "egyszer úgyis megrajzollak" mappáknak. Célom, hogy minden bennük szereplő képet elkészítsek, de az idő hiánya miatt ez nehézkes.

Szeretem Dél-Koreát és Japánt, igyekszem minél több információt megtudni róluk. Szeretnék egyszer megtanulni vagy japánul vagy koreaiul. Ez okból kaptam a barátnőmtől egy koreai társalgásos könyvet. Az előző információknak olyan jelentőségük van az oldal kapcsán, hogy biztosan felfedeztek olyan bejegyzéseket, amelyekben a kedvenceimet említem. Mivel, kifejezetten szeretem őket rajzolni.

Köszönöm, hogy végig olvastad! Remélem, tetszenek a rajzaim és a bejegyzéseim.

xoxo Sae

 
Menüpontok

 
Zene ajánló

 
Cserék

Nyugodtan jelentkezhettek a cserékhez az üzeneteknél. 

Cassie    
    
   

 
Üzenetek
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.28. 18:56
2016.03.24. 12:20
2016.03.24. 12:16
2016.02.27. 19:30
2016.02.22. 17:46
 

 

Bejegyzések

#5 Liebster award

2016.02.27. 19:30, Sae
Címkék: egyéb

- Sae: Daehyun, át tudnád adni az üzenetemet?
- DH: Naná~

Szabályok:
- Köszönd meg a díjat, akitől kaptad!
- Maximum 11 bloggertársad jelöld.
- Írj magadról 11 random dolgot.
- Válaszolj a jelölő blogger kérdéseire.
- Te is tegyél fel 11 kérdést az általad válaszott bloggereknek.

Sziasztok! Ezt a díjat kaptam Cassie-től! Szeretném megköszönni, hogy megjelölt benne, hiszen szeretem az ilyesféle dolgokat kitölteni. Annak ellenére, hogy ez nem egy blog.

Hát az első szabály kicsit vicces, mondjuk úgy.

A másodikkal rögtön bajom is van, hiszen Cassie-n kívül nincs más barátom itt. Tehát nem tudom kiket kéne megjelölnöm. Visszahívni elég érdekes lenne, mert ennek szerintem pont az a lényege, hogy minél több ember töltse ki, nem pedig az hogy egy háborúvá alakuljon.

Megkérdeztem, hogy szeretné, hogy kérdéseket tegyek fel neki. Ő pedig beleegyezett.

Tehát lássuk azokat az ő által írt kérdéseket és az én válaszaimat.

Kattintsatok a bővebbenre!

 

Ha tudnál, kiken / miken segítenél leginkább?
Azokon akik nem tudják önmagukat értékelni, akik nem látják azt hogy milyen fantasztikus emberek, akik jó lelkűek és tehetségesek. Valamiért mégis kevesebbnek érzik magukat másoknál, pedig erre semmi okuk nincs. Sok ismerősöm szenved ebben, és nem tudok rajtuk segíteni hiába őszinték a szavaim.

Melyik az a három város, amelyeket legszívesebben meglátogatnál?
Ezt mindenki tudja. Tokió, Szöul és Washington.
Mind a három város gyönyörű, tele vannak érdekességekkel és az anyanyelvük is vonzó számomra.

Leginkább hol vásárolsz és miket?
Legtöbbször az Avonnál vásárolok szépségápolási cikkeket. Nagyon szeretek sminkelni és mindenféle bőrápolási rutint elvégezni. Valamint festetem a hajamat, tehát nehéz dolgom van abban, hogy milyen termékeket használjak az érdekében, hogy a károsodás mértékét csökkentsem.

Te mikor szeretnél megházasodni és gyereket vállalni? Ill. ha nem szeretnél, akkor mikor a legideálisabb szerinted?
Nem igazán szeretnék megházasodni, gyermeket sem szeretnék. Azonban látok rá egy kis esélyt, de annak a személynek a legmegbízhatóbbnak és általam a legjobban szeretettnek kell lennie – ez normálisan hangzik, de nálam ez a két feltétel egyidejű teljesülésére icipici esély van.
Nem hiszem, hogy valaha is tudnék otthonülő anyuka lenni, nekem kell a karrier.
Inkább olyan társra vágyom, aki szintén utazgatni szeretne a világban, vannak tervei a jövőre nézve, és megért engem.
Szerintem a legideálisabb, hát… 30 év után, talán… Akkora talán lesz karrierje az embernek, és talán érettebb is lesz, könnyebben tervezhet előre, valamint nagyobb rá a valószínűség, hogy normális párt fog ki. Legalábbis én ebben bízom.

Mi jót tettél a közelmúltban, amire büszke vagy?
Ma odaadtam a barátnőmnek a sálamat, hogy ne fázzon. De ez abszolút nem számít „jó cselekedetnek”. Talán az, hogy meghallgatom anyumat és próbálom megérteni, ami neki nagyon sokat jelent.
Amire viszont büszke vagyok az egyelőre az, hogy bejutottam egy megyei angol verseny második fordulójára.
De olyan nem régi, jó cselekedet amire büszke is lennék nem igazán volt. De szerintem nem is lesz. Mármint, nem rég egy hajléktalan beteg férfinek adtam egy kis pénzt, de ez nem jó cselekedet nálam. Én ezt természetesnek veszem, mióta anyumat is láttam hasonlóképp cselekedni.

Melyik az az öt tulajdonságod, amit szeretsz magadban? (Lehet külső és belső, de inkább belsőre gondolok.)

  1. Eddig kitartottam, minden rossz ellenére
  2. Van nyelvérzékem
  3. Szeretek rajzolni
  4. Kíváncsi és érdeklődő típus vagyok
  5. Nem vagyok féltékeny

Melyek azok a tárgyak, amiket minden nap használsz?
A fülhallgatómat, a monitortévémet, a kávésbögrémet, a szemöldökpúderemet, a parfümömet – és egyéb tényleg átlagos és mindennapos tárgyakat. Szeretném a digitalizáló táblámat mindennap használni, de sajnos sokszor nincs rá időm.

Szerinted mitől jó egy blog?
Ez egyszerű. Egy blog attól jó, hogy ha maga az írójának vannak véleményei, amelyeket bátran kifejt és megvéd. Ha a blog írója az érzelmeit át tudja adni az olvasóinak, ki tudja fejezni magát. Ha, a blogon a személyes történetek mellett egyéb bejegyzések is vannak – gondolok itt akármilyen kritikára, ajánlóra, grafikára.
Ha az író minden olvasójával kedves, és nem próbálja megjátszani önmagát – a túl menő bloggerek nem éppen az eseteim. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Ki a kedvenc énekesed?
Kedvenc énekesem? Tehát nem rapper, igaz? Nem tudok egyet választani...
Nehéz. NAGYON. Imádom Pinket és Daehyunt. Pink a kedvenc női énekesem, az ő hanga valami csodálatos, mellette pedig ez igazi rocker anyuka. Egyszerűen olyan átérzéssel énekli a dalait, hogy teljesen át tudja adni a témát, és az érzéseit. Az ő számait csakis szenvedélyesen lehet énekelni.
Amikor kisebb voltam, ő volt a példaképem (még a budapesti koncertjén is voltam), mindig is szerettem volna olyan laza és határozott lenni mint Ő.
Természetesen, neki is sok mindenen kellett átmennie mire elérte azt, hogy boldog és nem aggódik amiatt, hogy nem tökéletes. Egyszerűen csak elfogadja önmagát, és ami mégsem tetszene magán azon változtat. Azt a szót, hogy „lusta” soha nem lehetne rá használni.

Daehyun. Az ő hangja is fantasztikus! Míg Pinké kicsit éles, addig Daehyun hangja inkább olyan lágy és melegséggel tölt el. Őszintén én soha nem voltam oda annyira egy férfi énekesért sem, de ő abszolút megváltoztatta ezt. Az ő hangjától rázott ki először a hideg. Az ő hangját képpel kéne illusztrálnom, akkor egy aranyszivárvány lenne, amit mézzel öntöttek le. Furcsa.
Daehyun is sokat gyakorol, neki is sok nehéz időszaka volt. Neki a rajongói a legfontosabbak, és nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy mennyit jelentünk számára – ebben hasonlít Pinkre.

Így bele gondolva, a két kedvenc énekesem személyiségüket tekintve néhány dologban nagyon hasonlítanakszorgosak, beszédesek, szívatnak mindenkit, szenvedélyesek, kitartóak és a rajongókat nagyon megbecsülik.

Milyen háziállataid vannak?
Négy háziállatom van. A foxi- és törpe spicckeverék, fehér alapon fekete foltos kutyám, Momo (japánul: őszibarack). Egy fehér alapon, foltokban cirmos cicám, Sebastian (a Kuroshitsujiból). Valamint két whiskas szürke, fél perzsa cicám, a kislány Meng, a kisfiú pedig Jiho.

Igazából, ahányan vannak annyiféle személyiségük van… Momo okos, de csínytevésekre használja, és roppant féltékeny. Sebastian világ életében bizalmatlan volt, kizárólag én tudom megsimogatni. Meng mindig összeborzolja mindenre magát, és ha a feje felé teszem a kezem, akkor megfogja a két mancsával és oda dörgöli a fejét a kezembe, hogy simogassam. Jiho pedig nagyon önálló. Ha odajön hozzám hagyja magát, de ha nincs kedve nem jön oda. Őt annyira nem érdekli a simogatás dolog, viszont a fára mászás annál inkább… Ma is a legmagasabb fánk tetején volt.

Milyen fóbiáid vannak? Mitől félsz?
Pókok. Kivéve a házi vékony, hosszú lábúakat.
Bogarak, kivéve katica – bár ők pisisek –, cserebogár és szentjánosbogár.
Élő békák.
Block B kivételével, a bohócok
Kicsit tartok a kígyóktól is, ha egy szobában kéne velük lennem nem tudnék a jelenlétükben aludni.
Attól is félek, hogy valamilyen baleset során elvesztem a látásom. Ez nagyon fura, szerintem… 

Az én 11 + 7 kérdésem (Line-on Cassie azt mondta, hogy 18 kérdést kér, íme:)

  1. Gondolkodtál már azon, hogy belekezdj olyan youtube csatornába ahol ún. „Life hack” vagy Öltözködési tippeket adsz másoknak? Netán sminkeléssel kapcsolatos ötleteket?
  2. Mit gondolsz, valami esetleg rávesz majd a jövőben egy műkörmös szett vásárlására?
  3. Milyen témában szeretsz doramákat nézni, és miért?
  4. Ha egy csettintésre olyan színű lenne a szobád, mint amilyent szeretnél, akkor milyen színű lenne?
  5. Melyik a kedvenced? Maneki neko, Rilakkuma vagy Molang?
  6. Szereted a gyertyákat? Mit gondolsz, keltenek romantikus hatást?
  7. Mit szeretsz jobban? Ha Jiyong alakját egy külső személy által írt történetben – tehát én –, aranyosan vagy inkább érzelmesen festi meg?
  8. Eleinte nem igazán kedvelted Zicot, mára viszont kedveled mint rappert. Mi késztetett erre? Te milyen embernek látod őt?
  9. Mi lenne az a dolog amit szívesen elmondanál a cassieteddy-knek, azonban valahogy még nem volt rá alkalmad?
  10. Mit gondolsz az „alma” telefonokról?
  11. Ha te választhattad volna meg, akkor milyen tehetséggel megáldva születtél volna?
  12. Mikor fogod végre elárulni a véleményed a meglepetésemről? (Vigyázat gonosz kérdés)
  13. Tudod már milyen fajta nyelvvizsgát akarsz letenni? (Mármint ugye több fajta van például európai, ilyesmi típusra gondolok.)
  14. Hordod még azt a két nyakláncot, amelyeken Jiyong van?
  15. Vámpír lennél vagy vérfarkas? (Most ne az Alkonyatra gondolj, hanem IGAZI vámpírokra és IGAZI vérfarkasokra) Indokold meg, a képességeik alapján!
  16. Követsz magyar youtube videósokat? Ha igen, kiket és miért?
  17. Ha dalszövegíró lennél, miről szólnának a számaid leginkább? Kik lennének a célközönség?
  18. Mit gondolsz, a társadalom által kreált normákról? Hasznosak, mert van mihez mérni az embereket és cselekedeteiket? Vagy egy baromság, az emberek életének megkeserítésének egyik eszköze?

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! A tanulásod nálam az ASZTRO-suliban teljesen INGYENES! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Aktív Videojáték honlap!! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Legyél te is Farmasi tanácsadó! Antiallergén, természetes kozmetikumok, tisztítószerek. Keress vele pénzt otthonról!    *****    kattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkatt